Nyomtats

A családi vállalkozások és a kkv-k támogatásával javítható a foglalkoztatási arány

2016. 12. 15.
Erasmus+, foglalkoztatás, kkv, munkaerõpiac, vállalkozókészség
A családi vállalkozások és az egyre rugalmasabb foglalkoztatási keret, a hazai foglalkoztatási adatokban komoly szerepet játszhatnak.

 

Többek között ez a megállapítás is elhangzott a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) szervezésében 2016. december 12-én megrendezett konferenciáján, amely az Erasmus+ Program keretében megvalósított INSIST kétéves nemzetközi projekt záróeseménye volt. A Versenyképesség fenntartása – Aktualitások és tapasztalatcserék a Családi Vállalkozások generációváltásában címû konferencián elõadást tartott többek között dr. Simon Attila István, a Szakképzésért és Munkaerõpiacért Felelõs Államtitkárság helyettes államtitkára, Dr. Csillag Sára, a BGE rektorhelyettese, illetve Dr. Futó Péter, az MGYOSZ elnöke.

 

A konferencia alaptémáját adó „INSIST – INtergenerationalSuccession in SMEs' Transition” címû program keretében az angol és lengyel egyetemi partnerek bevonásával vizsgálták a családi vállalkozások generációváltásának körülményeit, melynek eredményeit felhasználva készítettek képzési anyagokat vállalkozók és mesterképzésben résztvevõ hallgatók részére a BGE irányításával, felsõoktatási, valamint vállalkozói és vállalkozói érdekképviseleti partnerek közremûködésével.

 

A konferencia elsõ elõadója, dr. Simon Attila István, a Szakképzésért és Munkaerõpiacért Felelõs Államtitkárság helyettes államtitkára, értékelte a jelenlegi munkaerõpiaci helyzetet. A legújabb KSH-adatok alapján, Magyarországon 4,7 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya. A helyettes államtitkár elmondta, hogy az EU által megcélzott 75 százalékos foglalkoztatási aránytól Magyarország már nincs messze - a 70 százalékot is elérte -, illetve az EU28-ak átlagát - mely jelenleg körülbelül 67 százalék - már meg is haladta. Hazánkban eltérés mutatkozik a nemek foglalkoztatásának tekintetében: míg a férfiaknál 79,6 százalékos a foglalkoztatás, a nõknél 65,4 százalék ez az arány. A helyettes államtitkár szerint Magyarországon a nõi foglalkoztatási arány növelésének egyik megoldása a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése.

 

Dr. Csillag Sára, a BGE rektorhelyettese ismertette az egyetem és az MGYOSZ, családi vállalkozásokkal foglalkozó három közös projektjét: az INSIST, a Trustme és a Fame programot. Dr. Csillag Sára elmondta, hogy céljuk, hogy az egyetem az európai vállalkozásfejlesztés egyik legismertebb kutató, képzõ és továbbképzõ bázisává váljon, ahol a családi vállalkozások megtalálják azt a tudásanyagot, amire a fejlõdésükhöz szükség van.

 

A konferencia második felében három olyan családi vállalkozást mutattak be, ahol nehézségek nélkül ment végbe a generációváltás. Gablini Gábor, a Gépjármûmárkakereskedõk Országos Szövetségének (GÉMOSZ) elnöke, az MGYOSZ elnökségének tagja szerint, vállalatánál nem jelent problémát az utódlás, gyermekei már évek óta a Gablini Csoport munkájában szervesen együttmûködnek. Dr. Futó Péter, az MGYOSZ elnöke és a Futureal Csoport társtulajdonosa már egyetemistaként dolgozott a családi édesipari vállalkozásban, késõbb a céget eladva, fiával közösen alapította a Futureal Csoportot, melyet ma már Európa elsõ 20 ingatlanfejlesztõje között tartanak számon. Végezetül a Biarritz Étterem tulajdonosa, Berkes Gyula és lánya, Berkes Emõ saját példájukon keresztül ismertették a vállalkozás utódlás különbözõ lépéseit.

 

A nap további részében DrRudas László, a Családi Vállalkozások Országos Egyesületének (CSVOE) elnöke a családi vállalkozások jogi aspektusairól, valamint saját cégének tapasztalatairól tartott elõadást, ezt követõen Szabó László, Dr. Arató Balázs PhD. és Dr. Aratóné Nagy Ágnes a családi cégeket érintõ problémákra nyújtott megoldásaikat és javaslataikat ismertették a konferencia résztvevõivel gyakorlati példákon keresztül.

Forrás: CIVILHETES

 


Kapcsolódó anyagok:
Név Megjegyzés Típus Méret