Nyomtats

A diákok munkája a projekt egyik legfontosabb eleme

2014. 12. 18.
Leonardo, egészségügy, szakmai gyakorlat
A diákok munkája a projekt egyik legfontosabb eleme „Örömmel értesítünk, hogy eddigi teljesítményed alapján szeretnénk neked felajánlani a 2012-es hollandiai szakmai gyakorlaton való részvétel lehetõségét. Egyszerûbben fogalmazva: IGEN!”

Ezzel az üzenettel indult a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola egy hónapos hollandiai mobilitási projektje, amelyben 14 fogászati és gyógypedagógiai asszisztens, csecsemõ- és gyermekápoló, illetve ápoló szakos tanuló vett részt. Pontosabban jóval korábban kezdõdött a történet: a kapcsolat öt évvel ezelõttre és több sikeres projektre nyúlik vissza. A projekt két elhivatott koordinátora, Juba-Nagy Ágnes és Szálteleki Szilvia mesélt nekünk a tapasztalatairól.

Kell-e ösztönözni a diákokat, hogy részt vegyenek a programban?

Vannak diákok, akiket egyáltalán nem kell ösztönözni, viszont vannak olyanok is, akiket bíztatni kell, mert félnek: nem bíznak a nyelvtudásukban, még sosem repültek, vagy egyszerûen csak ilyen sokáig még sosem voltak távol a családjuktól, és persze mindig ott van a barát probléma is. Amikor toborzunk, ezekkel a tanulókkal – fõleg ha tudjuk, hogy megállnák kint a helyüket –, többször is beszélgetünk, és általában sikerül meggyõzni õket. Végül mindig túljelentkezés van, elõfordult már, hogy 72-en vettek részt a válogatón és csak 14-en utazhattak.

Hogyan teltek a diákok hétköznapjai?

Jó sok munkával. Minden nap nagyon elfáradtak, hisz fárasztó, hogy angolul kell kommunikálniuk egész nap egy teljesen új környezetben. Munka után pedig hazamentek, bevásároltak, mostak, fõztek, interneteztek, blogot és munkanaplót írtak. Rengeteg volt az élmény, amit mind be kellett fogadniuk.

Az élményeik olvashatók a diákok által készített internetes blogon is, ami elérhetõ az iskola honlapjáról. Honnan az ötlet?

A 2010-es csoportban az egyik lánynak eszébe jutott, hogy ír a kinti élményeirõl. Akkor azt gondoltuk, miért ne írhatna a csoport egy közös blogot. Kipróbáltuk, és a mai napig jól mûködik. Eleinte a hollandok Google fordítóval fordították le maguknak, mert kíváncsiak voltak, mit írnak a magyar diákok, így végül az angol változatot is elkészítettük. A hollandoknak megtetszett az ötlet, és mostanra a hozzánk gyakorlatra érkezõ csoportjaik is vezetnek internetes naplót az élményeikrõl.

Van esetleg valami más is, amit átvettek a hollandok Önöktõl?

Igen, például a felkészítés néhány elemét. A kiutazás elõtt egy három napos csapatépítõ felkészítõ táborba mennek a diákjaink, ami nagyon jó arra, hogy megismerjék egymást, hisz odakint hosszabb ideig egy viszonylag kis szobában fognak együtt élni. Kezdetben a hollandok nem helyeztek erre nagy hangsúlyt, így eleinte meglehetõsen felkészületlenül érkeztek hozzánk a tanulóik, de azóta magyar mintára igyekeztek néhány elemet átvenni a felkészítésbõl.

Hogy hatott a diákok karrierjére a program?

Fontos hozadéka a programnak, hogy aki egyszer végigcsinálja, sokkal bátrabban kommunikál és nem fél attól, hogy megszólaljon angolul. Például a fogászati asszisztenseink közül többen olyan helyen dolgoznak, ahol sok a külföldi páciens, és náluk nagyon fontos szempont volt, hogy dolgoztak angol nyelvterületen, a saját szakterületükön.

Történt olyan is, hogy az egyik lány csecsemõ- és gyermekápolóként vett részt a programban, de a holland partner bölcsõdei gyakorlatot tudott neki biztosítani. Akkor jött rá, hogy számára ez a szak testhezállóbb, vagyis ez a program adott neki egy olyan lökést, ami a karrierjét befolyásolta.

Összességében sok volt diákunk megemlíti, hogy az állásinterjún szóba került a Leonardo gyakorlatuk, és ez pozitív volt a munkáltató szemében. Sokszor épp az keltette fel a figyelmet, hogy az önéletrajzukban szerepelt a külföldi szakmai gyakorlat.

Mivel töltötték az idõt Önök mint kísérõ tanárok?

Úgy szervezzük a projekteket, hogy felváltva legyünk a diákokkal. Az elsõ héten bejárjuk velük az iskolákat, a gyakorlati helyeket, különbözõ kórházakat és gyógypedagógiai intézményeket látogatunk meg. Az utolsó héten a kísérõ tanár felkeresi a gyakorlati helyeket, találkozik a gyakorlatvezetõkkel és közösen értékelik a tanulók munkáját.

Amikor kint vagyunk, minden nap beszélgetünk a tanulókkal, és meghallgatjuk az aznapi élményeiket. Mindezeken túl persze intézzük az ügyes-bajos dolgokat, az adminisztrációt és a pénzügyeket a projekt teljes futamideje alatt.

Mi ösztönzi Önöket arra, hogy évrõl-évre újra belevágjanak egy új projektbe?

A program lehetõséget nyújt arra, hogy kis csoportnyi motivált tanulóval dolgozzunk együtt. Ez másfajta munkát és kapcsolatot tesz lehetõvé a diákokkal, jobban megismerjük õket, hiszen van idõ és lehetõség mélyebben beszélgetni velük. Vannak, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Jó lenne egyébként is így dolgozni a tanulókkal.

Az egyik legfõbb motivációnk az, hogy amikor hazajönnek, látjuk rajtuk a fejlõdést, hogy mennyire megnõtt az önbizalmuk, hogy egyre önállóbbak. Érezzük, hogy értékelik a munkánkat, ami lehetõvé tette, hogy részt vegyenek ebben a programban. Szerintünk már ezért megéri.

Mire a legbüszkébbek az eddigi munkájukkal kapcsolatban?

Arra, hogy fejlesztettük az iskola nemzetközi kapcsolatait, hogy a többi kolléga is a sajátjának érzi a programot, és hogy tudja az egész iskola, hogy létezik és sikeres ez a program.

Sok fiatalnak segítünk túllépni saját korlátaikon és így szélesíteni a saját lehetõségeiket. Tulajdonképpen azokra a tanulókra vagyunk a legbüszkébbek, akikrõl tudjuk, hogy számukra komoly lépést jelentett részt venni egy ilyen programban.

De büszkeséggel tölt el minket, amikor a záróbeszámolót hiánytalanul elkészítjük, véglegesítjük és megnyomjuk az elküldés gombot, mert nagyon sok munkánk van egy-egy projektben, és büszkék vagyunk akkor is, amikor pár héttel késõbb megkapjuk a pozitív hangvételû tartalmi és pénzügyi értékelést. Ilyenkor a részt vevõ diákoknak is szoktunk írni egy üzenetet, amiben megköszönjük a munkájukat, hiszen nem szabad elfeledkezni arról, hogy az õ munkájuk a projekt egyik legfontosabb eleme.

 

A projekt 2014-ben Nemzetközi együttmûködési kultúráért nívódíjat kapott a Tempus Közalapítványtól.

 

Az interjút készítette: Benkõ-Nagy Adrienn


Kapcsolódó anyagok:
Név Megjegyzés Típus Méret