Nyomtats

Duális képzés a Boschnál: megtérül az oktatásba fektetett pénz

2014. 01. 30.
duális képzés
Duális képzés a Boschnál: megtérül az oktatásba fektetett pénz Az OECD a héten hozta nyilvánosságra Magyarországról szóló, legfrissebb jelentését. Ebben a szervezet megállapítja: a bevezetett duális szakképzésben fontos szerepet játszanak a céges tanmûhelyek: az, hogy a diákok cégeknél, szakemberek mellett sajátíthatják el a szakmájukat, segít a késõbbi elhelyezkedésben.

A Bosch csoport a mérnökszakma támogatása mellett nagy jelentõséget tulajdonít a technikusok és szakmunkások magas színvonalú képzésének is. A miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gyárában az idei tanévben 24 diák kezdte meg üzemi gyakorlatát, s az elsõ félév sikeresen zárult.

Az OECD nemcsak a magyar országjelentésében foglalkozott a szakképzés és a gyakorlati képzés fontosságával, hanem az oktatásról szóló legutóbbi jelentésében is megerõsítette: megtérülnek az oktatás fejlesztését és a fiatalok foglalkoztathatóságának javítását célzó befektetések. A miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskolában 2012 szeptemberében két Bosch-osztályban kezdték meg a gyártósori gépbeállítók és mechatronikai technikusok képzését. A 24 diák az elsõ tanévet az iskolában töltötte az elméleti alapismeretek megszerzésével, 2013 szeptemberétõl pedig már heti kétszer gyakorlati képzést is kap a Boschnál.

A gépbeállító tanulók a Bosch 3 lépcsõs betanulási programjában vesznek részt, melynek elsõ lépése egy moduláris képzés, ezt követi a rendszer-szemléletû képzés a tanulószigeten, harmadik lépésként pedig Bosch szakemberei mellett tanulhatják meg a szakmát.

A mechatronikai technikus szakképesítésben végzett technikusok alkalmassá válnak például a mechatronikai berendezések javítására, gépek és rendszerek összeépítésére, elektromos, pneumatikus, hidraulikus irányítások felépítésére és tesztelésére, valamint ipari gyártórendszerek üzemeltetésére. A tervek szerint a jövõ tanévben már 96 diák gyakorlati képzését tudják ellátni a miskolci Bosch gyárban.

Forrás: infovilag.hu

Fotó: Kulcsár Szabó Gergely


Kapcsolódó anyagok:
Név Megjegyzés Típus Méret