Nyomtats

Egy cégvezetõ szerepe a szakképzésben

2015. 05. 13.
Leonardo, duális képzés
Egy cégvezetõ szerepe a szakképzésben „Lényegesen hangsúlyosabb Németországban a gyakorlati oktatás, holott az ottani cégek nem kapnak az államtól támogatást azért, mert részt vesznek a szakképzésben. Egyszerûen fontosnak tartják az utánpótlás-nevelés kérdését.”

Többek között ezt tapasztalták a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) által külföldi tanulmányutakra küldött szakemberek a szakképzés fellegvárának tartott Németországban.


Az Európai Unió által finanszírozott Leonardo da Vinci mobilitási program1 keretében 2013-ban négy turnusban szervezett a kamara külföldi szakmai utat 30 hazai szakoktató és cégképviselõ részére, ezúttal német és osztrák fogadóintézményekhez, hogy az ottani duális szakképzési rendszert megismerjék.

„Amikor a 2000-es évek elején elindítottuk a mobilitási projekteket, a hazai vállalkozások még másképp viszonyultak a szakképzéshez, mint ma. Meg kellett nekik mutatni, hogy egy cégvezetõnek szerepet kell vállalnia a szakképzésben, ha azt akarja, hogy legyen megfelelõ mennyiségû és minõségû szakember-utánpótlás. Ezt pedig a legjobban külföldi példák megismerésével értették meg” – jelzi a program hasznosságát Vitkóczi Marianna, a HKIK oktatási irodavezetõje. Azóta már egy új generáció került a cégek többségének élére, így sokat javult a hozzáállás Magyarországon. Heves megyében is van mintegy 250-300 olyan vállalkozás, amelyek vezetõi szeretnének hatékonyabban részt venni az utánpótlás képzésében. Nekik a HKIK tapasztalatai szerint nagyon hasznos a mindennapokban látni, hogy egy fejlettebb rendszerben hogyan mûködnek együtt a gyakorlati képzõhelyek az oktatási intézményekkel. „A mobilitási programjaink legfontosabb eredményeként azt tartjuk számon, hogy a tanulmányutakra elvitt szakoktatók hazai és uniós szinten is egyre inkább versenyképes képzést adnak a náluk gyakorlatot folytató szakiskolásoknak” – büszkélkedik a szakember.

 
A német szakképzés már nem is duális, hanem triális rendszer – mutat rá Vitkóczi Marianna. A diákok a gyakorlati képzésben közremûködõ vállalkozásokon és a szakiskolákon kívül speciális továbbképzõ központokban is tanulhatnak. A münsteri kézmûves kamara oktatási központjában számtalan alapszakmában – például asztalos, festõ és autószerelõ – várják a tanmûhelyek a fiatalokat, de Németországban van már építõipari szakmákat tömörítõ szakmai szervezet által mûködtetett központi tanmûhely is, ahol a majdani útkarbantartó, gipszdíszítõ, kõmûves és asztalos szakembereket képzik. „Külföldi mintára már ki is dolgoztunk egy projektet a duális képzés tökéletesítésére: e szerint a kamara Heves megyében olyan gyakorlati képzõhelyeket hozna létre a vállalatok segítségével, ahol egy-egy szakmacsoportban tanulók tökéletesíthetnék a tudásukat, továbbá az oktatókat is továbbképezhetnék ezekben a létesítményekben” – számol be a tanulmányutak egyik hozadékáról Vitkóczi Marianna, aki szerint nagy szükség lenne az effajta kiegészítésre például a hazai építõipari és a vendéglátó-ipari szakképzésben, hiszen a tanulók gyakorlati helyei közt nagyon nagy különbség van Magyarországon. Akad, aki kisvendéglõben vagy bisztróban tanulja el a szakma fogásait, míg mások négy- vagy ötcsillagos szállodalánc éttermeiben gyakorlatoznak. A klasszikus vendéglátás fortélyait pedig egy egységes sztenderdek alapján kialakított központban tudnák igazán elsajátítani, ahol gyakorlati tudásukat egy szintre lehetne hozni. „Az effajta beruházásokat Németországban a vállalatok többnyire közösen mûködtetik a kamarák koordinálásában, csakhogy Magyarországon a hatályos szakképzési törvény erre egyelõre nem ad lehetõséget, mivel azt írja elõ, hogy a teljes gyakorlati képzést egy képzõhelyen kell teljesíteni.”

A kamara tanulmányútjának résztvevõi többek között a faipari, kézmûipari, gépipari, építõ- és geotermikus ipari, jármûipari, valamint turisztikai szakmák külföldi oktatási módszereit figyelhették meg. A jelenlegi magyar helyzettõl nagyon távol állt például a neuerkircheni székhelyû Holzbau Brüggemann GmbH gyakorlata. Az egyszerû faipari vállalkozásként indult cég ma már passzív házakat gyárt, létszáma elérte a száz fõt. A háromgenerációs családi vállalkozás közremûködésével készült passzívház-parkban  ma szociális bérlakások vannak – ami szintén nehezen elképzelhetõ Magyarországon. „Az innováció végigkísérte a szakmai programokat. Igyekeztünk új területeket is megmutatni a szakembereinknek, így több olyan vállalkozást is meglátogattunk, amelyek megújuló energiákkal foglalkoznak” – mondta Vitkóczi Marianna, hozzátéve: a németországi szakképzõ intézményekben nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a diákokkal megismertessék az energiahatékony technológiákat.

„Németországban alapvetõen más a munkához való hozzáállás is, mint Magyarországon. Mindenki pontosan beér a munkahelyére, sokkal szervezettebbek a folyamatok – márpedig ha ezt látják a hazai cégvezetõk, sokkal jobban be tudják építeni a tanulóik értékrendjébe is. Továbbá azért is hasznos volt nekik a tanulmányút, mert visszaigazolást kaphattak arról, hogy õk hol tartanak most” – említi a program néhány újabb értékét a szakember, aki úgy látja: a hazai vállalkozásoknak sokszor elveszi a kedvét a képzésben való részvételtõl az, hogy kritikusnak látják a szakiskolai tanulók munkához való hozzáállását, kötelességtudatát, és sajnos hiányosnak tartják a diákok elméleti tudását is.

A németországi szakképzésben már felismerték, hogy a klasszikus képzéssel szorosan összefüggõ kutatás-fejlesztés kulcsfontosságú a versenyelõny szempontjából – tapasztalták a kamara tanulmányútjainak résztvevõi. A jó szakképzésnek köszönhetõen Lipcsében és környékén az utóbbi években több gyáregység épült, ahol a gyakorlatozó diákok a leginnovatívabb technológiákat ismerhetik meg. A teljesen automatizált, napi 600 autót összeszerelõ lipcsei BMW-üzem mellett lehetõségük van a kézi összeszerelést is gyakorolni például a plaueni Neoplan autóbusz-összeszerelõ csarnokban, ahonnan naponta mindössze két autóbusz gördül ki.

Másfajta tanulságokkal is jártak a tanulmányutak. Lengyelországban például azt tapasztalták a kamara szakemberei, hogy miközben a faipar ott kiemelt ágazatként igen sok dolgozót foglalkoztat, és a legnagyobb lengyel bútoripari vállalatnak, a Black Red White-nak 60 ezer alkalmazottja van, a szakoktatás nincs elõrébb a magyarországinál. A bútoripar jelentõs mértékben automatizált, a CNC technológia egyre jobban beépül a termelésbe, ezt pedig a képzés ott sem tudja követni.  A szakképzés Lengyelországban sem részesül kellõ mértékû támogatásban. „Ott is minden szülõnek az a célja, hogy a gyermeke fõiskolát vagy egyetemet végezzen, így a fizikai munkát kevesen választják”– mutat rá Vitkóczi Marianna.

A HKIK szívesen folytatná a mobilitási programokat. Terveik között szerepel a szakképzés hatékonyságát mérõ rendszer kialakítása. „Hasznos lenne, ha külföldön azt is tanulmányozhatnák a szakembereink, hogyan lehet egzakt elõrejelzéseket készíteni, amelyek segítségével meghatározható, mely szakmákban hány szakember képzésére lesz szükség, és erre hol a legalkalmasabb az intézményrendszer” – mutat rá Vitkóczi Marianna, aki szerint hasznos lenne más országok pályakövetési rendszereit is megvizsgálni, hiszen erre Magyarországon még mindig csak kezdeményezések léteznek.

 

G. Tóth Ilda

 

1 2014-tõl Erasmus+ program

 


Kapcsolódó anyagok:
Név Megjegyzés Típus Méret