Hírek

Nyomtatás

Holland, francia és dán egyetemmel indított mesterképzést a DE

2014. 03. 06.
duális képzés, felsőoktatás, munkaerőpiac
Holland, francia és dán egyetemmel indított mesterképzést a DE Három európai egyetemmel közösen indított mesterképzést a Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. Az Erasmus Mundus Fenntartható takarmányozás című mesterképzés négy európai egyetem: a holland Wageningeni Egyetem, a francia EI Purpan Egyetem, a dán Aarhus Egyetem és a Debreceni Egyetem kettős diplomát adó képzése, amely az Európai Unió 100 százalékos finanszírozásával valósul meg.

 A program sok szempontból újszerű: a tanórai oktatás csak az első két félévben van, a harmadik szemeszterben tudományos gyakorlaton, úgynevezett internship-programban kell részt venni a hallgatónak egyetemeken, kutatóintézetekben, illetve nagy cégeknél. A féléves kutatási program végén dolgozatot kell összeállítani, majd egy prezentáció keretében kell előadni.

A másik új elem, hogy az egész képzés úgynevezett diplomadolgozat orientált képzés, ami azt jelenti, hogy a hallgatók a képzési program elején megadják, hogy milyen területen kívánják majd a diplomadolgozatukat készíteni, és ennek megfelelően választhatják meg a képzés során a tanulmányi útvonalukat a konzorciumot alkotó egyetemek között. A diplomadolgozat készítésére, illetve az ennek alapját képző tudományos munkára a negyedik félév áll rendelkezésre. A záróvizsga a konzorciumot alkotó egyetemek professzorai előtt történik.

Babinszky László egyetemi tanár, a Takarmány- és Élelmiszer Biotechnológiai tanszék vezetője, a program debreceni koordinátora elmondta, hogy a világ minden tájáról mintegy 400 hallgató pályázik az Erasmus Mundus program ösztöndíjára, közülük választják ki azt a 18 kiváló hallgatót, akik két éven át az Európai Unió támogatásával tanulhatnak a partneregyetemeken. A 2012/13-es tanévben indított program keretében eddig brazil, nepáli, bangladesi, kínai, etióp, pakisztáni, dán, orosz, török, román, spanyol, holland, moldáv, angol és ausztrál diákok folytathatták tanulmányaikat.
- Sajnos, magyar hallgató a programra eddig még nem jelentkezett, de reméljük, hogy a következő évtől ez a helyzet megváltozik, hiszen a programnak rengeteg előnye van. Egyrészt az Európai Unió a képzés teljes költségét fedezi, illetve tanulmányi ösztöndíjat is ad. Másrészt – a tanulmányi útvonaltól függően – két szemeszter külföldi és két szemeszter hazai tartózkodás, valamint a sikeres vizsgák után a hallgató egy európai uniós MSc diplomát kaphat a hazai és nemzetközi munkaerőpiacon hiányterületként nyilvántartott takarmányozástudományból – magyarázta Babinszky László.

 

Forrás: edupress