Hírek

Nyomtatás

Szeptember 27-én Kutatók Éjszakája

2013. 08. 02.
Szeptember 27-én Kutatók Éjszakája Idén is megrendezésre kerül az egyik legkülönlegesebb éjszaka, a Kutatók Éjszakája. Szeptember utolsó péntekén összesen közel 60 helyszín várja az érdeklődőket. A megszokott kedvencek mellett számos új tudományos programon vehetünk részt.

 

Egész Európában egy napon, 2013. szeptember 27-én tartják az Európai Kutatók Éjszakáját. Az egész éjszakás esemény célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, ezáltal minél több fiatalt győzzön meg arról, hogy érdemes a kutatói életpályát választani.

Izgalmas programok mutatják be a tudományos módszereket és eredményeket – érthető, élvezhető, szórakoztató formában. A látogatók idén is megtudhatják, kik állnak a sokszor látványos, ám valójában komoly felkészültséget és kreativitást igénylő fejlesztések, kutatások mögött. A szervezők az ismeretterjesztés szórakoztató módját választják a tudományok népszerűsítésére: 2013-ban az éjszaka már délután elkezdődik – számos helyszínen délután háromtól este hatig kizárólag gyermekprogramok várják az érdeklődőket. További újdonság, hogy a budapesti központi helyszín mellett a Tempus Közalapítvány pécsi irodája is külön programsorozattal készül, Pécs mint kiemelt központ vesz részt a tudományos éjszakában.

Böngésszen megújult honlapunkon, és tartson velünk szeptember utolsó péntek éjszakáján!

www.kutatokejszakaja.hu